Először olajjal kezdtem festeni, mert vonzódom a tradicionális technikákhoz, fontos számomra hogy minden amit csinálok magas szinten legyen kivitelezve, nem számít mennyi időt kell rááldoznom egy képre, de a végeredményt szeretnem kell, tökéletesnek kell lennie a maga tökéletlenségében, csak akkor érzem azt, hogy jószívvel odaadhatom valakinek.
Ugyanakkor szeretek kísérletezni, új anyagokat kipróbálni, néha többféle technikát is alkalmazok egy képben, például kollázs és nyomtatás kombinálásával készítettem egy porté sorozatot, a sorozat egyik képével pályázatot is nyertem. Ezekhez a technikákhoz az akril festék számomra a legmegfelelőbb. Ma már csak akrillal festek, bár valószínűleg lesz még kitérőm az olajfestés felé is a jövőben.
Az arcokat a klasszikus, rembrandti világításban ábrázolom – az arcon az árnyékos oldalon, a szem alatt egy fény háromszög rajzolódik ki –, Rembrandt nemcsak azt örökítette meg, amit látott, hanem a saját érzéseivel is felruházta modelljeit, ahogyan én is teszem nőalakjaim megfogalmazáskor.
Ezzel a fény-árnyék játékkal is utalok arra, hogy egyszerre élünk a sötétségben és a világosságban, a művészet számomra a fájdalomból születik, mint minden ami él, de az örömbe vezet,
NINCS FÉNY SÖTÉTSÉG NÉLKÜL!